Önkénteskedés a 2013/14-es tanévben

Jezsuita Udvar://Önkénteskedés a 2013/14-es tanévben

Önkénteskedés a 2013/14-es tanévben

Köszönjük mindnyájatoknak, akik együttműködésetekkel  támogattátok a fiatalok lépéseit azon az úton, hogy teljesebb,  krisztusibb emberré formálódjanak!  Köszönjük azoknak a szervezeteknek, akik megosztották  velünk, peremen élő támogatottjaíkkal való munkájukat vagy  életközösségüket. A náluk szerzett tapasztalatok a  növekedésben segítették diákjainkat.  Rájöttünk: a világ sokkal tágabb, mint eddig hittük, és Krisztus  hívása ott vár ránk minden sarkában ennek a világnak!

A Ma-JEL munkaközössége  Marosvásárhely 2014

 

A Bonus Pastor Alapítvány házatáján  Úgy érzem, ez az önkéntesség jó lehetőség arra, hogy végiggondoljak,  új szemszögekből elemezzek már ismert problémákat.  Még mindig tart a meglepődés, hogy milyen csodálatos emberekből  (is) alkoholfüggők lesznek.  Hasznosnak érzem az önkéntes tevékenységet, és az alapítvány  munkáját is. Beszéltünk arról, hogy a félév lejártával is segiteni fogok  nekik, amiben tudok. Szeretnék többet beszélgetni ezekkel az  emberekkel, mert úgy érzem, sokat tanulhatok a tapasztalataikból.  (György Szilárd, orvostanhallgató)

 

Caritas rroma gyermekprogram  Imádok a rroma gyerekekhez járni. Már teljesen természetes  számomra, hogy minden csütörtökön felülök az 5-ös buszra és  kibuszozom Marosszentgyörgyre, csak azért, hogy segítsék  Olgának vagy éppen Barninak házit írni.  Igazából nem csak ezért. Annyi vidámság és pajkosság van bennük,  hogy mindig meg tudnak lepni valamivel. Biztos vagyok benne,  hogy többet tudok mint ők, és mégis minden héten rá kell jönnöm  arra, hogy talán mégsem. Mindig valami újat mutatnak nekem.  (Perényi Anett,  orvostanhallható)

 

Plébániai idősek látogatása  Kicsit úgy éreztem, hogy Rózália néni sorsában látom minden idős,  beteg, elhagyatott néni meg bácsi életét. Nagyon nehéz helyzetben  vannak, az emlékeik, az ima maradt nekik. Kicsit igazságtalannak  éreztem azt, ami velük történik. Szomorúság és düh kavargott  bennem. Kérdések és miértek merültek fel, valamilyen megoldást  próbáltam keresni…  A személyes beszélgetés sokat segített elindulnom egy megértőbb,  ilyen téren élhetőbb úton…  (Datcu Andrea, orvostanhallgató)

 

Találkozások rroma telepeken  Rroma telepekre látogattunk el, ott élőkkel találkoztunk.  Felejthetetlen látvány és érzés volt, ami fogadott és elkísért egészen a  misszió végéig. Amikor ezeket a koszos, elhagyatott gyerekeket  láttam, akik még mit sem tudnak erről a világról, megvetésről,  ítéletekről, civilizációról és urbanizációról, irigy voltam, de a szivem  sajdult bele. Abban a helyzetben semmi nem érdekelt, se vélemény,  se pénz, se javak, se megkülönböztetés. Szorosabban fogtam a kis  kezüket és együtt énekeltem velük a cigány himnuszt. Dühös voltam  a világra és dühös a magatehetetlenségre, hogy akkor ott csak  ennyivel szolidarizálhattam.  (András Ágota, fogorvostanhallgató)

 

“Együtt a rákos gyermekekért” – az onko-hematológia osztályon  Lucianról most derült ki, hogy leukémiás. 12 éves csendes,  visszahúzódó, szófogadó fiú, aki meséket olvas és kedvenc játéka a  társasjáték. Más, mint a mai gyerekek. Ezért döntöttem úgy, hogy  nekem ő lesz a “védencem”. Társasjáték közben a szemünk láttára  bontakozott ki, és teljes átéléssel két mese elmesélésébe fogott. Mintha  egy új világot tárt volna elénk. Szinte szóhoz sem jutottam az  ámulattól…  Az osztályon járva mindig felkerestem és sokat gondolkodtam azon,  hogy milyen aprósággal lephetném meg. Ebben az anyagi  szegénységben élő kisfíúban felismertem a gyermeki egyszerűséget és  tisztaságot, ami a szememben másoknál gazdagabbá tette.  A “leggyengébbek” iránti érzékenységemet szeretném csiszolgatni,  odafigyeléssel megtalálni azt a legegyszerűbb utat, amivel kicsit  közelebb kerülhetek a szívükhöz, még ha segíteni nem is tudok.  (Zier Hella, orvostanhallgató)

 

A Lídia gyermekotthonban  Engem a Lídia gyermekotthonban nagyon megdöbbentett az,  ahogyan összetartják a gyermekeket lelkileg, érzelmileg, ahogy a  sok teher mellett minden egyes gyermeket probálnak lehető  legjobban, egyenlően kezelni, szeretni, gondozni és nem utolsó  sorban elfogadni.  Látom ezt a sok gyermeket, kiknek az élet a boldogsághoz vezető út  megtalálásához egy nagyobb kerülő ösvényt adott, teli  akadályokkal.  Elgondolkodtat, hogy milyen sok mindenre mondjuk azt mi, hogy  nem tudjuk megcsinálni, nem tudjuk elviselni, milyen könnyen  adunk fel olyan dolgokat, melyekhez egy kevés türelem kéne és egy  kissé más hozzáállás.  (Kovács Levente,  számítástechnika szakos hallgató)

 

A Szent Erzsébet alapítványnál Marosárpatakon  foglalkozást tartottunk a gyerekeknek, húsvéti tojástartót és  papirtojásokat készítettünk papírból, amit aztán fel szerettünk volna  akasztani egy faágra és egy vázában kitenni az asztalra. De nem volt se  vázánk, se águnk. És akkor egyik kisfiú elszaladt és mindent  előteremtett nekünk. Ami engem meglepett ebben, az az volt, ahogyan  ez a kisfiú, ahelyett, hogy a nevelőhöz szaladt volna és kérte volna a  dolgokat, elment és egyedül mindent előteremtett. Meg kell tanulnom,  hogy hol van a határ, meddig és miben kérhetek segítséget, (…) meg  kell tanulnom magabiztosan, önállóan megoldani a problémákat.  (…) Megláttam milyen a gyereki magatartás, a dacos, bosszúálló,  gonosz, agresszív, ugyanakkor végtelen szabad, jókedvű, szerető,  szeretet igénylő magatartás. Jó ezt látni. Úgy gondolom, hogy az  embernek egy idő után ki kell nõnie a gyerekénhez tartozó negatív  magatartásokból és érzelmileg felnőtté kellene válnia.  (Péter Júlia,  gyógyszerész-asszisztens hallgató)

 

Ügyes Kezek Alapítvány-fogyatékos fiúk lakóotthonában  A fiúk a rádió mellé telepedtek s egyszer Gergely megszólalt, hogy  “ma Gábor-nap van”. Elhallgatott, s aztán megint elismételte, de  akkor már elindult a telefonja után is, s felhívta egy ismerősét.  Nagyon meglepett, hogy a névnapokat ennyire számon tartják,  hiszen én a szülinapokat is elfelejtem néha. Rettentő nagy  érzékenység van bennük az ilyen apró figyelmességek iránt,  minden kicsi dolognak tudnak örülni és mindig adnak a  magukéból. még ha kevesük is van.  Úgy gondolom, ezen tapasztalatok, élmények segítenek abban.  hogy a kömyezetemmel figyelmesebb legyek, hogy az ilyen jellegű  apróságoknak én is nagyobb figyelmet szenteljek.  (Maxim Orsolya, gyógyszerészetis hallgató)

2018-04-09T20:27:34+00:00