Nem tudtad? Ők elmondják! – Kollégiumi előadóestek

Jezsuita Udvar://Nem tudtad? Ők elmondják! – Kollégiumi előadóestek

Nem tudtad? Ők elmondják! – Kollégiumi előadóestek

Lámpaláz, dadogás, nem megy a pointer? Jaj, elfelejtettem még azt hozzátenni! Ez mind megtörténhet, ha közönség előtt kell beszéljünk, egyedül a hallgatósággal szemben. Senki sem születik jó előadónak, ahogy mondani szokás, a gyakorlat teszi a mestert.

Ilyen inditattásból, és ezt az ötletet követve alkotta meg a Marosvásárhelyi Jezsuita Kollégium „Képzés, szakmaiság, kúltúra” csapata a Nem tudtad? Ők elmondják című előadássorozatát. Ezen alkalmak során kollégistáink tartanak előadást, megbarátkoznak a vetítő másik oldalával. Minden kollégista egy általa kedvelt témát mutathat be, nem feltétlen tudományos jellegű témát választanak kollégistáink. Hallhattunk már a gyógyító méhészeti termékekről, megtudhattuk, hogyan éljük túl a kóros álmatlanságot. Igazán érdekes az álmok világa is, és a zeneterápia. A gyerekek viselkedéséről és ehhez való viszonyunkról is tartottak előadást, sőt egy kollégistánk az általa elkészített „kütyüt” mutatta be, mellyel könyebbé válhat a vérvétel. De volt itt már szó bűncselekményekről és hibrid hajtású autókról is.

Eddig 2 alkalommal került megrendezésre, mind mind különleges és különböző 10 perceknek lehettünk fül tanúi. Úgy gondolom, hogy minden alkalommal gazdagodtunk egy-két érdekes gondolattal, és ezáltal előadóink is egy tanulságos és sikeres estet tudhattak maguk mögött.

Képek a 2017. november 22-én második alkalommal megszervezett előadóestről:

 Beszámoló az első alkalomról:

2017. április 4-én hagyományteremtő előadássorozaton vehettek részt a kollégium lakói a Loyola kávézóban. Az esemény a „Nem tudtad? Ők elmondják!” címet kapta.
Hat kollégista tarott nekünk rövid előadást olyan témákról, melyeket magukénak éreznek, melyekben otthon érzik magukat. Elsőként Bardocz Csaba mutatta be a Vein Findert, azt az eszközt, melynek segítségével az ápolók sokkal könnyebben megtalálhatják a betegek vénáit. Csabika is összeállított egy hasolnó készüléket, melyet már a kérzdivásárhelyi kórház dolgozói is kiprópálhattak. Utána Máthé Erzsó a mesék mágikus világába repített bennünket, Bruno Bettelheim meseértelmezései alapján mutatta be a mesék üzenetét. Erzsó kiemelte, hogy különösen hasznos a gyerek számára, ha a meséket élő szóban, a szüleitől hallhatja. Firtelmeister Mónika következett, aki elmondta, hogyan, miért, és mikor álmodunk. Tudtátok például, hogy a vakok is álmodnak? Ők nem képeket látnak ilynekor, hanem különböző érzetek jelentik számukra az álmodást.
Rövid szünet után Bagosi Szindy osztotta meg velünk, miben látja a szabadságot. Szerinte akkor lehetünk igazán szabadok, ha úgy fogadjuk el önmagunkat, ahogy vagyunk, amilyennek Isten teremtett. Kánya Boti a bűncselekmények és polgári perek világába vezetett minket. Tőle tudtuk meg, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy autóbaleset következtében nincs kit hibáztatni. Az utolsó előadó Demeter Imre volt, aki bemutatta nekünk a különböző gyógyító méhészeti termékeket. Imi azt is elárulta, mikor fér meg két anayméh egy kaptárban, és hogyan választják ki a méhek az új anyát.
Azt hiszem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy kellemes és tanulságos alkalom volt ez, ahol úgy az előadók, mint a közönség is nagyon jól érezte magát.

Bodosi Noémi, szervező

Képek az első alkalomról:

2020-09-09T17:46:48+03:00