Megbékélés rendezetlen ragaszkodástól, elvárástól
Istenből indul el az életünk, aki teremtett, belehelyezett a világba, kapcsolatokban élünk, kötődések határoznak meg. Másrészt arra vagyunk teremtve, hogy Istent dicsérjük, tiszteljük, szolgáljuk. Minden más pedig azért van, hogy minket segítsen eljutni a célba (Szent Ignác). Kötődéseink akkor vannak rendben, ha életünk Istenre irányul.
A ragaszkodás kisajátító kötődés egy tárgyhoz, kapcsolathoz vagy saját akaratunkhoz, ahonnan kiszorul Isten. Leragadás saját világunkban, amelyet túlzottan akarunk irányítani, ezzel elfogy az Istenre fordított figyelem, és vele együtt a lelki béke. Gyakran társul elvárással. Amikor magamnak akarok valamit másoktól egy viszonyulást, magatartást (pl. tisztelet, odafigyelés, hogy nagynak tartsanak), amire nekik akár emlékezniük is kell, és amit szívesen be is vasalok, de ha nem kapom meg, szomorú leszek vagy bosszús, felborul a lelki békém.
A megbékélés Istentől jövő késztetés a belső rendezésre, hogy adjuk fel ragaszkodásainkat, erőszakos elvárásainkat, és engedjük, hogy újra Isten legyen életünk fő forrása és irányadója. Ez akaratunk visszatérése legfőbb vágyunkhoz, hogy Istennel éljünk minden körülmények között, és engedjük, hogy Ő vezessen minket az úton.
Böjt
Ha rajta kapom magam, hogy ragaszkodom valamihez, ami fogható,
ürességet teremtek (megvonom magamtól, vagyis kizárom az életemből egy időre)
időt adok rá (1 óra, 3 óra, félnap, …)
amit Istennel töltök (beszélek ragaszkodásomról, hallgatom őt)
Ima
“… egyedül azt kívánva és választva, ami jobban élvezet bennünket a célba, amelyre teremtve vagyunk” (lgy 23)
Időt és helyet keresek az imára, megnyitom a belső teret Istennek
visszatérek a vágyhoz, ami elindított az életben
kérem az Istenre irányuló élet ajándékát, hogy őt dicsérjem és szolgáljam
Alamizsna
odaadom, (kenyerem, pénzem, együtt töltött időm)
megosztom, megtöröm (kedvenc ételem v. italom, amit egyedül szoktam elfogyasztani)
kinyitom, (meghívok valakit oda, ahol én biztonságban vagyok)