Szent Antal kilenced – kilencedik kedd

Jezsuita Udvar:/, Szent Antal Kilenced/Szent Antal kilenced – kilencedik kedd

Szent Antal kilenced – kilencedik kedd

Megbékélés és a szeretet ajándéka

A szeretet Istenéből árad ki minden szeretet. Isten szeretete kiáradt a Szentlélek által, a Szentháromság vasárnapja utáni idő ennek a meghosszabbodása. Ha Isten szeret minket, akkor mi is tudunk szeretni. A mi szeretetünk válasz Isten szeretetére, de Istenből indul el a szeretet. A szeretet egy döntés, amely a szívünkben megszületik. Igen, én akarok veled élni, Uram, odaadom magamat neked. Ez, válaszul, egybecseng a Szentháromság vasárnapi evangélium fontos üzenetével: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda… (Jn 3,16) Ez a szeretet: Isten odaadja a legdrágábbat. 

A szeretet nemcsak az egyének kiváltsága, mi mindannyian Isten szeretetében fürdőzünk. A szeretetben minden helyre kerül, gyógyul, megszületik a béke. Amint Szent Páltól hallottuk: veletek lesz a szeretet és béke Istene. Ezek szép jelzői Istennek. Ezek Isten adományai, Isten országának jelei.

A Szentháromság Isten szeretete kiáradt ránk. Ez a mi megbékélésünk egymással, Istennel, önmagunkkal. Ha nincs béke, akkor nincs szeretet sem. Ha Isten adja magát, és én elfogadom, az gyógyít. Konkrétan hol akad el a béke, a szeretet az életemben? Engedem, hogy oda kiáradjon Isten szeretete.

Ha szeretek, úgy teszek, mint Isten, aki teremt. Akarom, hogy legyél, örülök neked, hogy vagy. És úgy teszek, mint Isten, aki mindig meg akar menteni, aki megvált, ezért Istennel megbocsátok neked. Még úgy is teszek, mint Isten, aki megszentel. Szentté válni: valakit legjobb formájához segíteni, amiről álmodik ő, és ahogyan Isten álmodik róla. Segítem az úton, reménnyel tekintek rá.

  1. Imádság. A nyári napsütésben felmelegedni. A nap süt rám, de voltaképpen Isten szeretetében vagyok. Ugyanígy ha belépek a templomba, az Oltáriszentség szeretete kiárad rám. Benne elidőzöm.
  2. Alamizsna, hogy odaadjak valamit, valakinek.Isten szeretetéből tud jól elindulni, hogy mit adok. Először jelenlétemet adom, mindenek előtt szeretnék ott lenni, jelenlétemet, magamat. Figyelmemet, időmet, hitemet. Önmagam elég? Ez segít? Nem tudom, hisz a legtörékenyebbet nyújtom… Mire van neki igazán szüksége? Még mit adjak? Az Istennel való hangolódásból születik a jó alamizsna. 
  3. Böjt. Szeretetből böjtölni, hogy másoknak életük legyen. Megállni vállalni az ürességet, amikor nem folyamodok valamihez, mert Istenhez folyamodok. Pl. csokoládé, vagy más, amit szeretek fogyasztani vagy tenni. Hagyok rá időt, hogy lehessek anélkül, Istennel.

A szeretet ajándék, ami megbékélést teremt.

2023-06-08T11:22:14+03:00 június 8th, 2023|