Köszönjük mindnyájatoknak, akik együttműködésetekkel támogattátok a fiatalok lépéseit azon az úton, hogy teljesebb, krisztusibb emberré formálódjanak! Köszönjük azoknak a szervezeteknek, akik megosztották velünk, peremen élő támogatottjaíkkal való munkájukat vagy életközösségüket. A náluk szerzett tapasztalatok a növekedésben segítették diákjainkat. Rájöttünk: a világ sokkal tágabb, mint eddig hittük, és Krisztus hívása ott vár ránk minden sarkában ennek a világnak!
A Ma-JEL munkaközössége Marosvásárhely 2014
A Bonus Pastor Alapítvány házatáján Úgy érzem, ez az önkéntesség jó lehetőség arra, hogy végiggondoljak, új szemszögekből elemezzek már ismert problémákat. Még mindig tart a meglepődés, hogy milyen csodálatos emberekből (is) alkoholfüggők lesznek. Hasznosnak érzem az önkéntes tevékenységet, és az alapítvány munkáját is. Beszéltünk arról, hogy a félév lejártával is segiteni fogok nekik, amiben tudok. Szeretnék többet beszélgetni ezekkel az emberekkel, mert úgy érzem, sokat tanulhatok a tapasztalataikból. (György Szilárd, orvostanhallgató)
Caritas rroma gyermekprogram Imádok a rroma gyerekekhez járni. Már teljesen természetes számomra, hogy minden csütörtökön felülök az 5-ös buszra és kibuszozom Marosszentgyörgyre, csak azért, hogy segítsék Olgának vagy éppen Barninak házit írni. Igazából nem csak ezért. Annyi vidámság és pajkosság van bennük, hogy mindig meg tudnak lepni valamivel. Biztos vagyok benne, hogy többet tudok mint ők, és mégis minden héten rá kell jönnöm arra, hogy talán mégsem. Mindig valami újat mutatnak nekem. (Perényi Anett, orvostanhallható)
Plébániai idősek látogatása Kicsit úgy éreztem, hogy Rózália néni sorsában látom minden idős, beteg, elhagyatott néni meg bácsi életét. Nagyon nehéz helyzetben vannak, az emlékeik, az ima maradt nekik. Kicsit igazságtalannak éreztem azt, ami velük történik. Szomorúság és düh kavargott bennem. Kérdések és miértek merültek fel, valamilyen megoldást próbáltam keresni… A személyes beszélgetés sokat segített elindulnom egy megértőbb, ilyen téren élhetőbb úton… (Datcu Andrea, orvostanhallgató)
Találkozások rroma telepeken Rroma telepekre látogattunk el, ott élőkkel találkoztunk. Felejthetetlen látvány és érzés volt, ami fogadott és elkísért egészen a misszió végéig. Amikor ezeket a koszos, elhagyatott gyerekeket láttam, akik még mit sem tudnak erről a világról, megvetésről, ítéletekről, civilizációról és urbanizációról, irigy voltam, de a szivem sajdult bele. Abban a helyzetben semmi nem érdekelt, se vélemény, se pénz, se javak, se megkülönböztetés. Szorosabban fogtam a kis kezüket és együtt énekeltem velük a cigány himnuszt. Dühös voltam a világra és dühös a magatehetetlenségre, hogy akkor ott csak ennyivel szolidarizálhattam. (András Ágota, fogorvostanhallgató)
“Együtt a rákos gyermekekért” – az onko-hematológia osztályon Lucianról most derült ki, hogy leukémiás. 12 éves csendes, visszahúzódó, szófogadó fiú, aki meséket olvas és kedvenc játéka a társasjáték. Más, mint a mai gyerekek. Ezért döntöttem úgy, hogy nekem ő lesz a “védencem”. Társasjáték közben a szemünk láttára bontakozott ki, és teljes átéléssel két mese elmesélésébe fogott. Mintha egy új világot tárt volna elénk. Szinte szóhoz sem jutottam az ámulattól… Az osztályon járva mindig felkerestem és sokat gondolkodtam azon, hogy milyen aprósággal lephetném meg. Ebben az anyagi szegénységben élő kisfíúban felismertem a gyermeki egyszerűséget és tisztaságot, ami a szememben másoknál gazdagabbá tette. A “leggyengébbek” iránti érzékenységemet szeretném csiszolgatni, odafigyeléssel megtalálni azt a legegyszerűbb utat, amivel kicsit közelebb kerülhetek a szívükhöz, még ha segíteni nem is tudok. (Zier Hella, orvostanhallgató)
A Lídia gyermekotthonban Engem a Lídia gyermekotthonban nagyon megdöbbentett az, ahogyan összetartják a gyermekeket lelkileg, érzelmileg, ahogy a sok teher mellett minden egyes gyermeket probálnak lehető legjobban, egyenlően kezelni, szeretni, gondozni és nem utolsó sorban elfogadni. Látom ezt a sok gyermeket, kiknek az élet a boldogsághoz vezető út megtalálásához egy nagyobb kerülő ösvényt adott, teli akadályokkal. Elgondolkodtat, hogy milyen sok mindenre mondjuk azt mi, hogy nem tudjuk megcsinálni, nem tudjuk elviselni, milyen könnyen adunk fel olyan dolgokat, melyekhez egy kevés türelem kéne és egy kissé más hozzáállás. (Kovács Levente, számítástechnika szakos hallgató)
A Szent Erzsébet alapítványnál Marosárpatakon foglalkozást tartottunk a gyerekeknek, húsvéti tojástartót és papirtojásokat készítettünk papírból, amit aztán fel szerettünk volna akasztani egy faágra és egy vázában kitenni az asztalra. De nem volt se vázánk, se águnk. És akkor egyik kisfiú elszaladt és mindent előteremtett nekünk. Ami engem meglepett ebben, az az volt, ahogyan ez a kisfiú, ahelyett, hogy a nevelőhöz szaladt volna és kérte volna a dolgokat, elment és egyedül mindent előteremtett. Meg kell tanulnom, hogy hol van a határ, meddig és miben kérhetek segítséget, (…) meg kell tanulnom magabiztosan, önállóan megoldani a problémákat. (…) Megláttam milyen a gyereki magatartás, a dacos, bosszúálló, gonosz, agresszív, ugyanakkor végtelen szabad, jókedvű, szerető, szeretet igénylő magatartás. Jó ezt látni. Úgy gondolom, hogy az embernek egy idő után ki kell nõnie a gyerekénhez tartozó negatív magatartásokból és érzelmileg felnőtté kellene válnia. (Péter Júlia, gyógyszerész-asszisztens hallgató)
Ügyes Kezek Alapítvány-fogyatékos fiúk lakóotthonában A fiúk a rádió mellé telepedtek s egyszer Gergely megszólalt, hogy “ma Gábor-nap van”. Elhallgatott, s aztán megint elismételte, de akkor már elindult a telefonja után is, s felhívta egy ismerősét. Nagyon meglepett, hogy a névnapokat ennyire számon tartják, hiszen én a szülinapokat is elfelejtem néha. Rettentő nagy érzékenység van bennük az ilyen apró figyelmességek iránt, minden kicsi dolognak tudnak örülni és mindig adnak a magukéból. még ha kevesük is van. Úgy gondolom, ezen tapasztalatok, élmények segítenek abban. hogy a kömyezetemmel figyelmesebb legyek, hogy az ilyen jellegű apróságoknak én is nagyobb figyelmet szenteljek. (Maxim Orsolya, gyógyszerészetis hallgató)