Kollégium

Jezsuita Udvar:/Kollégium
Kollégium 2023-02-13T11:57:24+02:00

Kollégiumi hírfal

Nyílt nap a Jezsuita Kollégiumban

Ha Marosvásárhelyen vagy egyetemista, és érdekel, mit jelent - lakhatási, képzési és egyéb lehetőségeken keresztül - keresztény közösségben fejlődni, akkor szeretettel várunk 2023. május 6-án, szombaton, 10:30-ra a

Összetartó, 2019

Különleges élmény egy közösséghez tartozni, meglátni a társak arcán a vidámságot, a gondtalanságot, az átélést, esetleg tanúja lenni a nehezebb, sötétebb pillanatoknak. Kegyelem, hogy egymás mellé sodródtunk mi,

Visszarántó, 2018

Az itt eltöltött kollégista évek nem múlnak el nyomtalanul, ha el is ballagunk, belül valahol egy részünk kollégista marad, és talán visszavágyódik ide. Éppen ezért 2018. április 21-én

Önképzőkörök (2017/18-as tanév, I. félév)

A 2018/17-es tanév első félévében is, a hagyományokhoz híven a kollégisták önképző körökön vettek részt. Idén hét csoport indult. Alább rövid beszámolókat olvashatunk az önképzők egy-egy résztvevőjétől.

Fiatal csapat, színes emberek. Közösség és lelkiség egy helyen. Minőség a felnőtté válás útján. Ismerkedj meg velünk!

Bővebben

Hogy igazán otthon érezd magad és a fejlődésednek semmi se szabjon határt mi berendezkedtünk. És te berendezkedel-e?

Bővebben

Lehetőségek tárháza: számos program közül választhatsz, hogy a diákévek tartalmasan, élménydúsan teljenek. 😉

Bővebben

Gyere, hogy együtt még jobbak legyünk!

A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Kollégium több mint egy kollégium

“If you have health, you probably will be happy, and if you have health and happiness, you have all the wealth you need, even if it is not all you want. ”

Anonymous • kollégista

“Happiness cannot be traveled to, owned, earned, worn or consumed. Happiness is the spiritual experience of living every minute with love, grace, and gratitude.”

Anonymous • Kollégista