Önképzőkörök (2017/18-as tanév, I. félév)

Jezsuita Udvar://Önképzőkörök (2017/18-as tanév, I. félév)

Önképzőkörök (2017/18-as tanév, I. félév)

A 2018/17-es tanév első félévében is, a hagyományokhoz híven a kollégisták önképző körökön vettek részt. Idén hét csoport indult. Alább rövid beszámolókat olvashatunk az önképzők egy-egy résztvevőjétől.

Az önképző csoportok lezáró, kiértékelő találkozása közösen történt, a kollégium kávészója, a Loyola Kávézó nagytermében. Itt a Főző és Sütő csoportok finomságait fogyasztottuk, és megtekinthettük a Színjátszó kör által előadott szkeccsekből felépített, remek, komikus előadást is.

Néhány kép erről az alkalomról:

Főzés önképző csoport

Mi, a főzés önképző csoport, hétről hétre sajátítottuk el a főzés tudományát. Az alapoktól indulva jutottunk el a különlegesebbnél különlegesebb ételekig. Azzal kezdtük, hogy megtanultuk mi a különbség a rántás és ereszték közt. Következő héten a már tanultakat hasznosítva, hagyományos csirke paprikást készítettünk. Most már tudjuk hogyan kell bolognai spagettit, húsos palacsintát, csorbát , és pizzát is készíteni. Mindeközben pedig egymáshoz is közelebb kerülhettünk, a jó hangulatú vacsorák során. Úgy gondolom, egy valóban hasznos önképző volt, mert olyan ételek elkészítését tanultuk meg, amelyeket nem csak egyetemi éveink, hanem egész életünk során használhatunk! Reméljük lesz folytatás jövőre is.

Ülkei Timea

Hangtechnika, hangosítás és akusztika alapjai 

Székely Péter volt az önképző szellemi és fizikai gazdája, a tudás és a hangtechnikai eszközök nagyjának a bírtokosa, a tudás továbbadója a rendszerek kezelője. Ezen legutóbbi részbe aztán az alkalmak előrehaladtával, mi 5-en kollégisták, akik ennek a képzésnek a haszonélvezői voltunk, szintén bekapcsolódhatunk. Ez azután történt, hogy könnyed hangvételő de átfogó elméleti képzést kaptunk, mely mellé, Péter általa gyűjtött és szerkesztett nyomtatott anyagot is adott. Ezek alatt az első alkalmak alatt a hang fizikai jellemzőiről, különböző termek akusztikai viselkedéséről, jelfeldolgozás és vezetés alapvető elemiről, egy hangtechnikus szakember rendelkezésére álló eszkö zökről és berendezésekről, a hangosítás feladatáról tudhattunk meg többet beszél getések alatt, és közben halhattun sok olyan apró trükköt ismeretet, melyeket az ember csak hosszú évek tapasztalata alatt sajátíthat el. 

Néhány elméleti alkalom után hamar áttértünk a tényleges matatásra. Két különböző teremben, bőséges mennyiségben és változatosságban rendelkezésre álltak hangtechnikai eszközök, melyeket minden szempontból jól megcsavargattunk, megnyomogattunk, összebogoztuk kibióogoztuk, és nagyjából megtanultuk használni. Megértettük, hogy ha van, miért nem veszi senki észre a hangtechnikust, de hanincs miért hiányzik annyira.

Önképzőnket egy önálló vizsga-misehangosítással zárjuk majd.

Süket Hunor

Színi önképző kör

“Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”- ezzel az ismert mondattal, és kíváncsi lelkesedéssel állt be csapatunk az idén induló önképző-körök sorába. Az önképző-kör egyszerre jelenti a személyes fejlődést, és a csapatmunkát, önmagunk jobb megismerését és határaink feszegetését, lehetőséget kínálva minden kollégista számára, hogy olyan értékekkel gazdagodjanak, melyek a későbbiekben javukra válnak. A színjátszó kör talán egyik legjobb példája önmagunk megismerésének, a bennünk rejlő, észrevétlen képességek felszínre hozásának.

Csapatunk tevékenységét két rátermett művészetis diáklány kísérte odaadó figyelemmel, segítve minket abban, hogyan fejezzük ki önmagunkat. A közös játékok, improvizációs gyakorlatok, mozgás- és beszédfejlesztő technikák elsajátítása során lehetőségünk nyílt bepillantást nyerni egy általunk nagyrabecsült, mégis tőlünk oly távolinak tűnő világba. Mindannyian azért választottuk ezt a csapatot, mert valamennyire kötődünk a színház világához, ennél azonban sokkal többet kapunk: felülkerekedhettünk önmagunkon, félelmeinken, szorongásainkon, néha kiléphettünk hétköznapi szerepjátékunkból, valaki más helyébe képzelve magunkat, és ezáltal olyan oldalról ismertük meg magunkat és társainkat, mely eddig rejtve volt számunkra.

Tevékenységünk lezárásaként egy rövid előadást is színpadra vittünk, mely egyrészt a kollégium mindennapjaiból kiragadott, másrészt fiktív jelenetekből épült fel, és örömmel tapasztaluk, mennyire jó érzés mosolyt csalni mások arcára.

Egyedülálló élmény volt ennek a csapatnak részévé válni, embertpróbáló, mégis felemelő érzés.

Nánia Csilla

Sütés önképző csoport

Az önképzőnk célja az alapfogalmak, praktikák és egyszerű receptek elsajátítása volt. Minden alkalommal más és más receptet probáltunk ki és mindenki kivette a részét a munkából. Volt aki a tójások szétválasztásáért és a fehérje habbá veréséért felelt, ahol megtanultuk, hogy mit jelent az elég kemény hab, ami a piskota egyik legfontosabb elemét adja. Több receptet is kiprobáltunk, közöttük volt a sima piskota, kávéskrém szelet, raffaello, almás tészta, kókusz keksz és a végén pár tortával is megbirkoztunk.

Az önképzőket örökké jókedv övezte, tanultunk új recepteket, egymástól új technikákat és praktikus megoldásokat. Voltak akik semmi sütő tudással jöttek és a végére sikerült megtanulniuk az alap dolgokat. Az itt szerzett tudás nagyon hasznos,főleg mikor egy szerettünket szeretnénk meglepni és erre az egyik legjobb ötlet egy saját kézzel készített sütemény.

Szakács-Simon Csongor

Szerető kommunikáció önképző

A kommunikáció fontos része éltünknek, emberi kapcsolatainknak ez az alapfeltétele. Azt hinnénk, hogy a kommunikáció az csak annyiban rejlik, amit a szó értelmében magában hordoz. Az igazán nagy kihívás az, amikor szeretetteljsen kell ezt tenni. A Szerető kommunikáció (SzerKo) önképzőkör által megtanulhattuk azt, hogy hogyan nyissunk teret kommunikációnk során, teret, melyben ajándékként tudjuk gondolatainkat megosztani. Gyakorolhattuk azt, hogy egymás mondatai mögött megtaláljuk azt az érzést, ami mélyen a szívünkben van és ezáltal vágyaink és maga a jó Isten is bevonódik a kommunikációba. Megfigyelhettük azt is, hogy milyen könnyen lehetünk egy-egy játszma áldozatai, mitöbb próbáltuk megfejteni azt is, hogy hogyan lehet ebből a játszmából kiszállni vagy bele se kezdeni. Találkozásainkat úgy elméleti alapok, mind kitalált szituációk vagy a mindennapi élet érthetetlennek tűnő helyzetein való beszélgetések, véleményezések tették színessé egy gőzölgő tea mellett.

Kiss-Miki Renáta

Bútorfestés és Képzőművészet

A mi önképző körünk nem csak a bútorfestésről szólt. A csoportba jelentkező emberek mindenikének az volt a célja , hogy a környezetét szebbé, színesebbé tegye. Ezért tűztük ki célul, hogy a tanuló fele vezető folyosó fehér falát vidámabbá tegyük, így biztosítva egy kis mosolyt a szürke szessziós mindennapokban. A keddi estéink meleg tea mellett, jól felöltözve és vidámságba zajlottak . Együtt terveztük meg a mintákat, amiket felrajzoltunk, majd felfestettünk a falra. Az utolsó két hetet szántuk a bútorfestésnek. Mindenki egy -egy ékszeres ládikát festett , melyre a népi motívumokat mindenki magának tervezte és rajzolta meg
( nagyon szépre sikerültek 🙂 ).

Szikszai Sára

Fúvós Zene önképző csoport

7-en voltunk ebben az önképzo csoportban, 5 kollégista és 2 külsos akik állando jelenlétével sikerült életre kelteni ezt a kis önképzo csoportot.
A kezdet nehéz volt de ahogy haladtunk elore, egyre szebben szolaltak meg a harmoniak, az összhangzat egyre tisztabb és szebb lett. Az önképzo amelett, hogy hetente egy uj darabot tanultunk meg, egymast is jobban megismertük és uj baratsagok is alakultak.
Reméljük, hogy tovabb tudjuk folytatni amit elkeztünk és ezutan is be tudjuk tölteni a kollégiumot film és vilagi slagerek dallamaival.

Gyenge Bernát

2018-11-02T17:31:32+02:00