Jezsuita.hu – Szent Ignácot rajzolni: a papszentelésre váró Mihalkov Ferenc SJ portréja
Enyedi Attila 2023-10-13T23:46:50+03:00
Kedves Barátaink! Immár a hivatalos meghívóval együtt osztom meg Veletek azt az örömömet, hogy Dr. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök 2023. október 14-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szent János templomban a 11 órakor kezdődő szentmisén pappá
Szeptember 18.-án újraindulnak a Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség programjai. A facebookon követhetitek az aktuális kínálatunkat. Szeretettel várunk.
467 évvel ezelőtt július 31-én halt meg Szent Ignác, aki magát egyszerüen csak "a zarándok"-nak nevezte. Ezen a mennyei születésnapon emlékezzünk közösen és adjunk hálát a jó Istennek a Szent Ignác által kapott kegyelmekért. Idén a Szent Ignác napot Székelybőben
Megbékélés és a szeretet ajándéka A szeretet Istenéből árad ki minden szeretet. Isten szeretete kiáradt a Szentlélek által, a Szentháromság vasárnapja utáni idő ennek a meghosszabbodása. Ha Isten szeret minket, akkor mi is tudunk szeretni.
Szent Antal kilencedünk, lelki zarándokutunk utolsó előtti állomásához értünk, melynek címe: a megbékélés és a remény ajándéka. Mit jelent újra remélni veszteség- és haláltapasztalataink után? Emlékszem, amikor Szegeden, az elfekvő osztályon segédápolóként dolgoztam egy hónapot,
A Szent Antal kilenced hetedik keddje – A megbékélés és a hit ajándéka Lelki zarándoklatunk utolsó három állomásának témája a három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet. Ezek készítenek fel minket
Szent Antal kilenced hatodik keddje - megbékélés a gyászból, kapcsolati veszteségből Jézus Krisztustól kérjük ezen a kilenc hetes lelki zarándokúton az ő békéjét, kiengesztelő-, gyógyító erejét. Békétlenséget okozhat az életünkben, amikor egy olyan esemény